fotó: Livi |
Az igazi rajongásom pár éve kezdődött a teákért, annak is a
fűszeres, erőteljes aromás változata iránt. Akkor magántanárhoz jártam angolt
tanulni, minden csütörtök reggel hajnalban a tanár lakására. Ő maga egy
rendkívül sokoldalú, számomra nagyon izgalmas személyiségű fiatal lány, akinek
az érdeklődi köre is nagyon imponáló volt, többek közt jógaoktatással is
foglalkozott. A kissé spirituális hangulatú lakásán tanultunk, és mindig
megkínált valamilyen finom teával, amit hagyományos apró kínai csészékben
kínált, alkalmanként szervírozva mellé valamilyen brutál egészséges sütit.
Ekkor szerettem bele ebbe a hangulatba, aminek megteremtésére már magam is
képes vagyok.
A jógával való ismerkedésem is ennek a lánynak köszönhető.
Mondhatjuk, hogy ő indított el a teák és a jóga világába, bár a cél az angol
nyelv világa lett volna, ahová sajnos mai napig nem érkeztem meg.
Karácsonyi bevásárló túrám közben – ami nagyrészt a
Vásárcsarnok, és környéke – fedeztem fel egy igazi kis kánaánt, egy szemet- és
legfőképp orrot gyönyörködtető teaházat, a neve Possibilis. Elsőre nem fogott
meg a hangulat, hiszen karácsonyi őrület révén elég sokan voltak, és itt ugye
nem tudsz önállóskodni, ízlelgetni, válogatni, muszáj kivárni, míg a pult
mögött állók valamelyike segítségedre siet. Azóta is voltam már, és egyébként nagyon
kedvesen, türelmesen segítettek kiválasztani a nekem tetsző teakompozíciót.
A honlapjuk elég részletes és alapos. Bemutatja a
különböző teákat, elkészítésük és fogyasztásuk módját, valamint a végeláthatatlan
választékot. Ezt böngészve egy képzeletbeli illat-orkán ragad magával, és kényszerít
a vásárlásra. Az pedig nem olcsó mulatság, viszont annál élvezetesebb. Személy
szerint a zöldteák a kedvenceim, és mostanában próbálkozom gyümölcsteákkal is,
édességiránti vágyam csillapítására.
Néhány fantázianév a
választékból: Sárkányszív gránátalmavirággal, Szerelmi bájital virágok
szirmával és bimbójával, Chilled orange sáfránnyal, naranccsal és
hibiszkusszal, Párizsi éjszakák levendulával és vaníliával. Már az elnevezésüktől is izgalomba jövök.
Teázáshoz szükséges kellékeket is árulnak, pl. az Én
gyönyörűséges teáskészletem is innen való, mint az utóbb kiderült. Nővéremtől
kaptam, már nem is tudom, milyen alkalomra, de imádom!
És a legjobb, ha kiélvezkedted magad az illatos és
ízletes teák birodalmában, hazafelé rohanva - hogy ízében is megtapasztalhasd a tökéletes ízharmóniát - betérhetsz a közeli LEVES.-ba. Ott
is hasonló élmények várnak… ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése