Minden túlzás nélkül állíthatom, az elmúlt évek igen megkínozták lelki tűrőképességemet, nem mindennapi nehézségek zökkentettek ki komfortzónámból és erőszakoltak tudatos elmélkedésre. Ennek eredményeképp megismerkedtem önmagammal, nagy felfedezéseteket tettem a világról és benne elfoglalt helyemről, viszonyomról emberekkel, helyzetekkel. Megtanultam elcsendesedni, figyelni, hallgatni. Nem feltétlenül másra, másokra, hanem önmagamra.
A sport egy remek időtöltés nem kizárólag fizikai fejlődésünk érdekében, de lelki magasságok átélésére is. Töretlenül készülök a tervezett futóversenyeken való részvételre, s bár nem olyan intenzitással, mint terveztem, de a fejlődés rendkívül érzékelhető. Éjszakánként róni a köröket a sötét, elhagyatott, fagyos futópályán talán az egyik legfelemelőbb érzés életem során, és minden percében megállapítom, hogy milyen iszonyú büszke vagyok magamra, és minden ilyen gondolat ébredésekor olyan energia száll meg, hogy komolyan azt hiszem, képes vagyok a kéthónapnyi futkorászás után simán középmezőnyben végezni a versenyen. Egy ilyen „elborulásom”alkalmával az edzésre kitűzött 4 km-es távomon 7 percet javítottam a két nappal azelőtti méréshez képest, minden addiginál alacsonyabb pulzussal.
Hagyjuk most a futást, tekerjünk újra!
Tekertem, igazán, igazából! Barátnőmmel kettesben hoztuk hirtelen felindultságból a döntést, hogy mi bizony nekivágunk néhány kilométerecskének, és természetben tekerünk egy kellemeset igazi kerékpárral! Olyan izgalom lett úrrá rajtam, hogy sem aludni, sem lehiggadni nem tudtam már. Nyilván, hisz első randi! Randi egy igazi kerékpárral, aminek van két nagy kereke, kormány, amit lehet mozgatni jobbra-balra, váltók, csörgő lánc, olajos alkatrészek, pedál, amivel viszem magam előre a tóparton, közben fújja a hajamat a szél, arcomat égeti a nap, a hátam izzad a ránehezedő hátizsák terhétől, és csak tekerem…
Egyáltalán nem volt megerőltető, inkább csak pumpálta az energiám, ami azóta is feszeget és arra vár, hogy egy több száz km-es túrán hagyjam magam mögött az aszfalton. A határaim feszegetése elmaradt, az adrenalin most pihent, egyszerűen boldog voltam, szabadság és öröm érzése telített el.
Közben születtek a nagy tervek! Most a Velencei-tó körül tekergettünk, nem teljesítmény túra céljából, csak ismerkedni az érzéssel. Simán belefért egy pálinka az útszéli kocsmában, majd egy kemény kilométernyi hegymenetet követően jól esett a gombócleves is. A hivatalos 31 kilométernyi tókörnél többet bringáztunk, meglepően laza távnak bizonyult, így még a hónapban nekivágunk a Balaton-körnek. A klasszikus nagykör 206 km, most ez sem tűnik megerőltetőnek, persze érzem Én, az északi szakasz rejteget meglepetéseket, de teljesen késznek érzem magam mentálisan és fizikailag is. A cél két nap alatt körbe tekerni a Balatont. Elvárom, hogy fájjon, szenvedjek, és a végén sírjak!
Leginkább a nyár végi és a 2013- évi új kihívás-terv villanyoz fel. A konkrét szakasz még nincs meg, talán euro velos rész lesz, 500-600 km-nél nem adnám alább. Hazai terepen a tervezett túráimmal jövőre talán annyi tapasztalatra szert teszek, hogy bemerjem vállalni a hétvégén született hatalmas, ám kezdetleges álmomat: California bringa túra. A konkrét szakasz egyelőre tervezés alatt áll, de merészelek egy hónapos kis kirándulásban gondolkodni.
Szerencsésnek, szinte kiválasztottnak érzem magam, és igazán képesnek álmaim megvalósítására. Nem érzem, nem látom az akadályt, ami elém gördülhetne. Őrülten motivált vagyok és elhivatott további terveim megvalósítására is, s a legfőbb hozzávalóra is szert tettem: HIT. Persze lehet, a fenti tervek túlzóak lehetnek, és nem realizálom a valódi képességeimet, de hinni benne és megpróbálni, tenni érte, elindulni a legcsodásabb érzés a világon, amely miatt a nyomorult hátterem ellenére is totál hiszem: boldog vagyok, igazán!
Boldog vagyok akkor is, amikor olyan emberekkel találkozom, akik hatnak rám. Ilyen a Paksi Attila közössége Dolnay Brigittával, akitől előző írásom kapcsán a spinningről olyan megható és lelkesítő levelet kaptam, ami igazán zavarba hozott. Bízom benne, hogy lesz alkalom több közös tekerésre, egyre inkább felkészültebbnek érzem magam, hogy csatlakozzam társaságukhoz.
A befelé fordulás és önmagaddal való megismerkedés tesz nyitottá és alkalmassá olyan dolgok véghezvitelére, amelyről korábban álmodni sem mertél. Én lassan 30 évesen találkoztam magammal, talán nem késő, mert soha nem az.
***
A velencei-tavi tekerés kapcsán ismerkedtem meg egy szimpatikus bringással és családi vállalkozásával. Ő Teker Zoli (oh igen, valójában ez a vezetékneve), aki kerékpárkölcsönzőjét Gárdonyban vezeti. Lelkes ember, baráti árak, barátságos fogadtatás, kellemes programok, kirándulások. Bíztatok mindenkit, hogy Teker Zoli segítségét igénybe véve ismerkedjen a kerékpározással és a Velencei tó csodálatos környezetével, kiránduljon vele és forduljon hozzá bizalommal a témát érintő kérdésekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése