túllépni önmagamon, ártó szellememen

Inspiráló vagyok, képes vagyok!

Oravecz Nóra, Steiner Kristóf és a Képes Vagyok csapata közösen indított egy pályázatot a nagy inspirálók felkutatására. Olyan személyes írásokat vártak, amelyek arról szólnak, képes voltál valamire, bebizonyítottad, nincs lehetetlen.

Én indultam ezen a pályázaton.

A beküldött történetem ITT olvasható, esetleg elolvashatjátok az egyéb pályaműveket is. 

A pályázat eljárása szerint a KepesVagyok facebook oldalán május 1-én teszik közzé az összes beérkezett pályaművet, amelyek közül a legtöbb like-ot kapott nyer.

Amennyiben tetszik, kérlek május 1-én illetve azt követően pár napig látogass el erre az oldalra, és jutalmazz egy like-al, ha ez, vagy bármelyik írásom tetszett, segített, esetleg erőt adott, elgondolkodtatott, vagy jelentett valamit számodra. 

Köszönöm, ha elolvassátok. Köszönöm, hogy olvastok!

kép

Túllépni önmagamon, ártó szellememen 

Megismertem. Megszerettem. Mindent elsöprő szerelem. Egyszerre rezdülnek agyunk hullámai, szívünk dobbanásai. Öröm. Hirtelen katasztrófa. Összeomlás. Reményvesztett harc. Bukás. Tűrni kell! Várakozni! Lelkem elhagyta testem, mely üresen, élettelenül hevert hónapokig a padlón magatehetetlenül, akár egy leeresztett léggömb, melyből már az utolsó légcseppek is távoztak. Körülöttem üres dobozok és üvegek, melyek toxikus tartalmát felzabáltam, nyeltem, közben könnyeimben fulladoztam. A feladás árnya suhant felém, fogta a kezem, és kényszerített mélyebbre.

Döntöttem. Felkeltem.

Nyomasztó, lélekszaggató élményekkel teli hosszú hónapok után egyszer csak az ködtől homályosodó Orczy kert sötétségében álltam, csontig hatoló hidegben. Futni akartam. Pár lépés után a szívem a torkomban dobogott, az agyam lüktetett, a lábamban feszülő izmok le akartak égni csontjaimról. Levegőért kapkodtam, szédültem, hörögtem. Felpillantottam az égre, amelyet elvakított a futópálya reflektorfénye, a számból áradó lélegzetem páráját láttam felszállni. Majd szemem becsuktam, elkezdtem mélyen áramoltatni a levegőt porcikáim felé, próbáltam vele távoztatni a szinte könnyfakasztó fájdalmat, szívverést.

A gyötrelmet elűzte a semmiből feltörő akarat, és vitt a távolba, magam mögé utasítva kilométereket, egyenesen az őszinte, felhőtlen boldogság felé. Lezárult pilláim mögött láttam magam célokat kitűzni, megvalósítani, eredményeket elérni, mosolyogni. S mire úgy döntöttem, ma estére elég, kinyitottam szemem újra, s földre pillantva egy új ember árnyékát fedeztem fel, aki tettvágytól duzzadva kíván cselekedni, önmagát megvalósítani.

A mozgás öröme és kitűzött célok megvalósítása lett mentőövem a gödörből való kijutáshoz. Leküzdöttem ártó gondolataim, negatív képzeteim, belevágtam a kukába a mámorító kemikáliákat, s ma egészségesen, széles mosollyal zihálom magam eufórikus állapotba, endorfin-áradatban lubickolva.

Figyelem a tavaszi természet ébredezését, élvezem a tüdőmet megtöltő és testemet elárasztó friss, éltető levegőt, az első napsugarak simogatását bőrömön. Hagyom magam megpihenni, csillapodni, érzékelni, megismerni önmagam és környezetem, a szemem az égbolton távolba révedni, megállapítani: boldog vagyok és elégedett.

Vágyom adrenalintól túlcsordulva széttépni magam, testemet lehagyva gőzerővel menni, és van A pillanat, ahonnan bármit kibírok. A pillanat, amiért csinálom. A pillanat, ami erőt ad. A pillanat, ami hitet ad. A pillanat, amikor sírok…

Az öröm könnyei nedvesítik meg arcom, mert emberfeletti erővel rendelkezem, mert hiszek magamban, mert elérem céljaim!